Hatvanhét éves nyugdíjas pedagógus vagyok. Óbudán tanítottam több, mint negyven évig, itt is lakom.Amit most leírok, az nincs ezzel összeüggésben, de nagyon fontos!
A dohányzás!
Hát igen! Húsz évesen azt hittük, attól leszünk felnőttek, ha dohányzunk. Nagyon nehezen szoktam rá, de “jóbarátok” biztattak, hogy majd később jobban fog esni. Sajnos így is lett, rá is szoktam rendesen. Persze mindig azzal nyugtattam magam, hogy a leggyengébb cigit szívom, meg azért nem is olyan sokat. De azt azért tudtam, hogy abbahagyni már rettentően nehéz. Többször nekirugaszkodtam, sikertelenül. A dohányosnak mindig van valami kifogása amivel saját magát is becsapja, hogy most “nagyon ideges vagyok, a kávéhoz feltétlenül kell a cigi, fél éjszaka tanulást csak így lehet kibírni” és persze a kifogások sora vételen.
De mindig nagyon idegesített, hogy tulajdonképpen mindig kosz van körülöttem, büdös és koszos a hamutartó, állandóan szellőztetni kell, külön gond, hogy legyen cigaretta, öngyújtó az embernél, ami persze egyre drágább. Ha valahova mentünk, fontos kérdés, hogy hol lehet itt dohányozni.Szóval kész macera az élet így!
De amilyen buta voltam, ez még mindig nem volt elég! Mindaddig, amíg a közelmúltban nagyon elkezdtem köhögni, nehezen vettem levegőt és a vizsgálatokkor bizony nagyon megijedtem, hogy komoly baj van a tüdőmmel. És akkor a doktornő és gyógyszer segítségével abbahagytam. Nem volt könnyű, de minden nappal egyre jobban érzem magam.Hála Istennek, meg is gyógyultam. És tényleg megváltozott az életem.
Di miért nem tudtam én ezt megtenni sokkal-sokkal régebben? Azért íromle mindezt, hogy mások okosabbak legyenek, és mindig arra gondoljanak, hogy mit nyernek azzal, ha végleg abbahagyják a dohányzást. Rengeteget! Egészséget, tiszta levegőt, nyugodtabb életet és sok pénzt.
Az én példám bizonyítja, hogy SOHA NEM KÉSŐ!
P.Z-né
2009.09.16.
