Tavaly tavasszal a gyógytornász szólt, hogy indul az Egészségolimpia. Elmentem, megmértek és túlsúlyosnak találtak…, de ezt tudtam. Akkor elhatároztam, hogy lefogyok. A dietetikus tanácsát megfogadva figyeltem arra, hogy mit eszem, mennyit és hogy mozogjak. Az eredmény az április 27-i mérések alapján: kb 10 kg, két ruhaméret és ami a szakértők szerint a leglényegesebb: a hasi zsír értékeknél 40 pont csökkenés. Ez ugyan nekem nem sokat mond, de úgy mondta a dietetikus, hogy erre legyek a legbüszkébb…, hát az vagyok! És így utólag nem is volt nehéz. Egy év előrenézve soknak tűnik. Így utólag elrepült és én most sokkal jobban érzem magam a bőrömben (ami egyébként a lassú fogyás következtében NEM lett sem ráncos, sem plöttyedt). A további cél már nem elsősorban a súlycsökkenés, hanem centik a derekamról (nyilván tornával) és a jelenlegi étkezési szokások megtartása. Mind ezt azért írtam le, hogy aki foglalkozik a lassú, hosszú távra szóló fogyás gondolatával bátran vágjon bele, megéri! Köszönöm a szakértők segítségét és mindenkinek jó egészséget kívánok.
Mária