L.C. 39 éves adminisztrátor

B.K. 12 éves kislány édesanyja

K.T. 17 éves tanulólány

N.R. 37 éves üzletember

Mária

Én, aki most mesélek, 63 éves ffi vagyok. Emlékeim szerint ’59–60-ban kezdtem el cigizni! Természetesen a nagyok miatt ill. a kiváncsiság vitt rá és sajnos NYERT!

Először dugiban napi 1–2 szállal a „Sellő”-vel próbálkoztunk, majd jött a „Sport”.Ezek a mai cigiknek hosszban a fele volt, de füstszűrő nélküliek. Majd jött a „Terv” cigi és egy-két év múlva jött a „Fecske”, az már füstszűrős volt és nem is túl drága, így a zsebpénzből heti egy csomagra is futotta, így hát pöfékeltünk. A jó oldala az volt a dolognak, hogy d.u. többször is fogat mostunk, hogy mire a Szülők hazajönnek, ne érezzék rajtunk! A középiskolában már ugye NAGYOK voltunk, ott már kínáltuk is egymást. Heti egy-másfél csomag fogyott. Mozi, tánciskola, RANDI, házibuli — a fiúknak cigizni illett! Majd jött a „Symphonia”, már dolgoztunk, heti 2–3 csomag fogyott, mikor spóroltunk, 1–1 cs. külföldi cigire is futotta. Aztán katonaság : 2 nap 1 csomag (Fecske) – ez olcsó volt és rövid, mert nem sok idő jutott cigizésre! A ’70-es évektől csak füstszűrős cigit szívtam! Kb a ’80-as évektől munka, stressz, stb, napi egy csomag lett! Ritkán márkás külföldi cigi volt a jutalom (vendégség, ünneplés, utazás). Itt árulom el, hogy a Feleségem is cigizett, mint én, a ’90-es években kettőnknek NAPI 3 CS. cigi is elfogyott! Persze nem úgy szívtuk, mint….. hogy a körmünkre égett, de ¾-ig biztosan. ANYÁM ÁLLANDÓ KÉRDÉSE volt: Mikor hagyjátok abba????

És 5 éve ABBAHAGYTUK!!!

Beszéltünk róla otthon sokat: káros, büdös, drága! Büdös a szánk, hajunk, ruhánk, lakásunk! 2004 egyik vasárnapján megbeszéltük, kérünk időpontot a „Mágneses rezonanciás” leszoktatáshoz. Kaptunk is, kedd ¾ 6-ra. Ott a rendelő előtt még fél 6-kor elszívtunk egy utolsót teljesen, majd egyet félig, mert a felet fel kellett vinni (persze eloltva) . A műsor kb mesével együtt 15–20 perc volt! A CSODA, hogy azóta se gyújtottunk RÁ!

Az akkor megmaradt (dobozban maradt) kb 10 szál cigit azóta is itthon tartjuk! Sok ismerőst, kollegát is elküldtünk, de sajnos, 1 kivétellel mind visszaszokott!

Észrevétel:
– Azóta csak NEC kávét iszunk
– Festés, tapétázás , új ruhák—jó az illat otthon
– Az orrunk sokkal érzékenyebb lett.
– NEM hiányzik—de néha kellemes más füstje.

Jól döntöttünk, még nem volt késő.

Üdvözlettel: 2 megjavult felnőtt

Lejegyezte

dr Benedek Imre belgyógyász, kardiológus, háziorvos

1967-ben kezdődött, a sárospataki Rákóczi Gimnázium Kossuth kollégiumában. Negyedikes voltam és elégedett. Jó tanuló, amolyan csajozós, kiegyensúlyozott srác. Jól éreztem magam a bőrömben, de hiányzott valami. A kollégiumban a negyedikeseknek szabad volt cigarettázni, egy meghatározott helyen, a DOHÁNYZÓ-ban. Csupa nagybetűvel, mert itt kezdődött el valami, ami végig kísért életem egy jelentős szakaszán. Felkapott hely volt. A vagányabbak jártak oda, s mi, a többiek felnéztünk rájuk. Csak úgy, cigizés nélkül is be-bejártunk oda dumcsizni, cikizni a tanárokat, (akik megérdemelték), vagy megbeszélni: a negyedik B-be, vagy a harmadik C-be jár-e a legszebb lány?
A családomban Édesapa és bátyáim – akik szintén a pataki gimnáziumba jártak – is cigarettáztak már, az volt otthon a hagyomány, hogy érettségi után lehet csak rágyújtani, és bizony az „érés” napján már Édesapa kínált meg cigivel. Ettől tényleg érettnek éreztem magam, sokkal inkább, mint amikor az érettségi oklevelet a kezemben tartottam.

Egyetlen bökkenő volt: ahhoz, hogy a koleszben cigarettázhassak, szülői engedélyre volt szükség. Azt viszont, mint már említettem, csak érettségi után kaptam volna, de akkor már minek? Fél év volt hátra a nagy napig, s minthogy mindenképpen be akartam kerülni a „hivatalosan” dohányzók közé, írtam egy szülői engedélyt, aláírtam Édesapa helyett (mennyit gyakoroltam) és a bátyám feladta abból a faluból, ahol a szüleink laktak. Teljesen korrekt volt, elfogadták. Furdalt a lelkiismeret, ma is szégyellem magam emiatt, de annyira akartam… hiszen azt mondták a srácok a dohányzóban, hogy számos kellemes érzést okoz a cigarettázás, ellazulást, elégedettséget, intellektuális élénkséget, jó közérzetet társaságban.
Amikor a napokban CT vizsgálatra kellet mennem, mert az óbudai lelkiismeretes és nem mellesleg tökéletes diagnoszta tüdőgyógyász Doktornő (Dr. Argai Katalin) látott valami elváltozást a tüdőmön, eszembe jutott a szülői engedélyhamisítás, és az a szintén örök igazság, hogy „Isten nem ver bottal”, ez a büntetésem. Így kezdődött tehát.
Emlékszem „Terv”-et szívtam, néha „Kossuth”-ot, eleinte csak pár darabot, max. négyet-ötöt. Soha nem számítottam nagy dohányosnak, „fénykoromban” sem szívtam el egy doboznál többet naponta. Katonakoromban diliből vettünk „Munkás”-t, menkesz, úgy hívtuk. Szívjad haver, amerikai cigi, nagyon menő. Aztán egy slukktól úgy elsápadt, majdnem a gyengélkedőn kötött ki. Később jött a „Szimfónia”, a „Sophinae”, a „Multifilter” és így tovább. Még egy szál „Gitannes”-t is szívtam, megkínáltak, az a francia idegenlégiósok ellátmánya volt. Gyorsan le kellet ülnöm. Bikaerős. Amikor már megengedhettem magamnak és felismertem a dohányzás lehetséges következményeit, csak finom cigarettákat szívtam, szívtunk a feleségemmel. Ö is korán kezdte. Ha tudtuk volna…

Három éve Óbudára költöztünk a belvárosból. Lakás eladás, vétel, hercehurca, költözés, stressz, kinek jutott eszébe a tüdőszűrés, kinek volt arra ideje? Nekünk nem. (Felelőtlen buták, mondom most.) Más levegő, más fűtés, munkahelyen légkondi, annak tudtuk be, hogy a feleségem elkezdett köhécselni. Hol alábbhagyott, hol erősödött, időjárástól is függött. Száraz a levegő a lakásban. Vásároltunk párásító készüléket, semmi változás. Orvoshoz ment, kapott gyógyszert, javult. Később rosszabbodott, már nem köhécselt, erősen köhögött. Amikor a zsebkendő, amit a szája elé tartott, rózsaszín lett, megijedtünk. Egy kicsit. Megint orvos, gyógyszer, enyhe javulás, pár hétig. Aztán visszaesés. Feleségem ráeszmél, mondja: „lehet, hogy ez nem torok, vagy gége probléma, menjünk csak el tüdőszűrésre! Irány a Laktanya utca, úgyis régen voltam, még a belvárosban, de ott nem láttak problémát.”
Telefon a páromtól. „A Tüdőgondozóból hívlak, Argai Doktornő azt mondta, lát valamilyen elváltozást, ezért fel kell mennem Hozzá.” Megijedt. Most nagyon. Ismét telefon: „baj van, nagy baj, az van ide írva: „a tüdő, vagy a hörgők rosszindulatú daganata”. Csönd. Hosszú csönd. Ne sírj, majd este megbeszéljük. Aztán este elolvastuk még tizenvalahányszor, ez nem lehet tévedés, ilyet leírni, kőkeményen, határozottan, tévedhetetlenül. De honnan tudja a Doktornő, hogy rosszindulatú? Lehet, hogy mégsem? Másnap ismét telefon a Doktornőnek, időpontkérés, előjegyzés miatt. Mindig sokan vannak a rendelőben, mégis a megbeszélt időpont: nem egy hét múlva, nem pár nap múlva, nem is egy nap múlva! Most! Ha kérhetem. Azonnal ment. Nem tévedés, rosszindulatú. Rák. Műteni kell, ha lehet, ha még lehet. Ilyen súlyos? Igen, nagyon! Ebbe bele lehet halni!
Aznap este már nem gyújtottunk rá!
Rögtön tudta, kinek kell telefonálni, egy percet sem késlekedett, másnap már fönt a hegyen, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben voltunk. Ott, ahol a Doktornőnk is dolgozott, mielőtt a III. kerületbe jött. Eleget látott, azért tévedhetetlen a diagnózisa! Vizsgálatok sora után eldöntetett a műtét időpontja. Nagy műtét volt. Sikeres. Azóta másfél év telt el, a feleségem panaszmentes. Dr. Csekeő Attila professzor úr is elégedett. Volt abban valami sorsszerű, hogy éppen Óbudára költöztünk, éppen Argai doktornő rendelt, ez nem véletlen, így kellett történnie.
Bizonyára az én tüdőm sem rózsaszínű már, 40 évi dohányzás után mit várhatok? A fent említett CT vizsgálat azt mutatta ki, hogy egy tüdőgyulladás maradványa látható. A Doktornő most sem tévedett. Nincs az elváltozással tennivaló, de nem szabad róla megfeledkezni, mondjuk oly módon, hogy rágyújtok egy cigire. Soha! Aznap, amikor elszívtuk az utolsó szálat, a maradék dobozt 12 db cigivel eltettük. A spájzban ugyanott találjuk ma is. Érintetlen. Mementó!
Milyen volt leszokni? Mellébeszélnék, ha azt mondanám, hogy könnyű. De csak a gondolat volt „szörnyű”, hogy mi lesz velem cigi nélkül? Amikor megkívántam, megkívántuk a cigit, csak arra gondoltunk: „a tüdő, vagy a hörgők rosszindulatú daganata”. Ennyi… Tulajdonképpen nekem nem volt „kötelező” leszoknom, mert én tünetmentes voltam, de a feleségem gyógyulásáért mindent! Kaptam Tőle egy adag tapaszt, hogy csökkentse az esetleges elvonási tüneteket. Felraktam, de alig jelentett valamit ahhoz az eltökéltséghez viszonyítva, ami attól kezdve munkált bennem, amióta megcsapott bennünket a halál szele. Azt hiszem három adagból állt egy kúra, a másik kettőt meg se vettük. A feleségem nem szedett, nem ragasztott semmit, annyi szenvedés után, amit Ő átélt, erre a problémára Ő oly magaslatból tekintett, hogy onnan nézve olyan parányinak látszott ez az elvonási tünet kép, hogy egyszerűen átlépett rajta, mint egy csikken, a járdán.
A hét végén szüleim sírjánál voltunk. Hazafelé menet Sárospatakon kell keresztül menni. Régi vágyam, hogy a Kossuth fiúkollégiumban végigjárhassam és megmutathassam a fiamnak azokat a szobákat, tanulótermeket, ahol négy nagyon szép gyermekévet töltöttem. Érettségi találkozókon ez valahogy mindig kimaradt, pedig sokszor álmodom a kollégiumról. Nagyon kedves volt a nevelőtanár, elmondtam mi járatban vagyunk, magunkra hagyott a fiammal, járjuk be nyugodtan a koleszt. Diák nincs, hétvégére hazautaztak. Alig változott valami, más volt a berendezés, néhány hálószobát átépítettek, de alapjában ugyanaz a látvány fogadott, mint 1967-ben. Különösen abban a szobában, ahol negyedikben laktunk, tanultunk negyedmagammal. Feltartóztathatatlanul peregtek az emlékképek. Tovább léptünk. Egy villanás, itt kell lenni a dohányzónak! Szaporábban kezdett verni a szívem. Azám, a DOHÁNYZÓ. A szentéj. Vajh mi lehet benne, füstös-e még? Ó, dehogy, hófehér falak. Számítógépterem! Első percben kicsit csalódott voltam, mert ugye a nosztalgia, de a másodikban már örültem. Hiába, no! Egyre bölcsebb a pataki diák.

Budapest, 2009. október 16.

Egy szép őszi nap a lányokat hamarabb hazaengedték az iskolából, hogy tudjanak készűlni az „Egészségolimpia” rajz és tornaversenyére. Megtudták a gyerekek hogy a szűrésekre és sportrendezvényekre egész családdal be lehet nevezni, ezért nagy lelkesen győzködni kezdték szüleiket, hogy menjenek el velük. Anyjuk aki korábban nagyon szeretett táncolni és tornázni szívesen vette a gyerekek hívását, de apjuk nem akarta. „Minek menjek én oda?, „Nem röhögtetem magad a dagadtságom miatt!„ és hasonló megjegyzésekkel küldte el a gyerekeket. De a gyerekek rájuk jellemző kitartással nem tágítottak és nagy nehezen rábeszélték a résztvételre. Egy hét múlva egy szombati napon volt az első Egészségolimpiai rendezvény. A gyerekek nagyon izgatottak voltak a tornaversenyre nagyon sokat edzettek (Naponta 20 fekvőtámasz, felülés, helyben futás ). Apjuk elment a szűrésekre, ahol nagy unottan tette a megjegyzéseit az egész rendezvényre. Első meglepetés akkor érte , amikor a vércukorszintje 10 mmol/l lett. Azzal nyugtatta magát, hogy a reggeli kávé emelte meg ennyire. Az InBody készülékkel mért nagymennyiségű testzsíron nagyon nem csodálkozott, de a 170/100-as vérnyomás már egy kicsit megijesztette. Ezt még csak tetézte a 7mmol/l koleszterinszint. A szűrőnapon rendelő tüdőgyógyász szakorvos megállapította, hogy kezdődő dohányzás okozta tüdőbetegsége is van, úgyhogy a nap végére nagyon gondolkodóba esett. Eszébe jutott, hogy édesanyja is cukorbeteg volt és az orvosok a korai szívinfarktus okozta haláláért a magas vérnyomást és a diabetest tették felelőssé. Hallotta, hogy a dohányzás és a tulsúly, valamint a helytelen zsírban, kalóriában és sóban gazdag étkezés még plusz rizikó, de nem vette komolyan. Miért is kellene ettől megijedni , hiszen jól érzi magát.

Másnap aztán újra elgondolkodott. Lehet, hogy a gyakori éjszakai vizelési inger, nem a sok sörtől van, hanem a cukorbetegség tünete? Aggodalmát az elkövetkező hónapokban nagymennyiségű sörrel és további sültkrumplikkal nyomta el. Testsúlya 120 kg-ra nőtt, nem tudta felhúzni a nadrágját, lábai dagadni kezdtek és gyakran fulladt. Úgy itélte meg, hogy ezen a sör már nem segít, ezért elment az Egészségolimpia keretén belül szervezett egészségrendelések egyikére (úgy gondolta a panaszok és tünetek ellenére egészséges, csak valami kis „kisiklás” lehet a probléma. A rendelésen felvilágosították, hogy panaszai és tünetei magas vérnyomás, tulsúly és cukorbetegségre utalnak. Diétás tanácsokat kapott és edzéstervet, valamint javaslatot, hogy keresse fel háziorvosát. Ezt követően nagyon megijedt. Anyja korai halála járt napokon át az eszében. Egy jó hónapnyi rágódás után ráadta a fejét a család unszolására az életmód váltásra. Szerencsére munkát kapott mint pincér egy közeli vendéglátóhelyen, ahova gyalog el tudott járni. Munkájába a fulladás és a tulsúly nagyban akadályozta. A szűrésen kapott tanácsokat betartva diétát kezdett, elhagyta a nagy kalóriatartalamú sört és burgonyát,helyette sok káposztát és gyümölcsöt evett, a dohányzást csökkentette. Fél év múlva 8 kg-ot fogyott, és az ellenőrző vizsgálatokon vérnyomása 140/90 Hgmm-re a vércukorszintje 6,8 mmol/l –re a koleszterinszint 5,2 mmol/l mérséklődött, közérzete sokat javult. Jelenleg az Egészségolimia következő rendezvényére készűl, mindennapi 50 perces erőltetett sétával. A dohányzást nem sikerült elhagynia, ezért a Tüdőgondozó dohányzáselhagyással fogalakozó rendelésére jár.

Sok sikert kívánunk neki !

Reméljük sok követője akad.

az esetet lejegyezte,
dr. Benedek Imre belgyógyász-kardiológus

2010.01.22

A fiam a testösszetétel mérés után szembesült vele, hogy izomra kell még gyúrnia és a mozgását, edzését kellett átalakítani.

Mindketten elkezdtük a változtatást, bízom benne, hogy eredményes lesz! Jövünk kontrollra 3 hét múlva.

Áné Joli